Lóki Eszter
Lóki Eszter
Pszichológus
Pszichológusként célom, hogy klienseim számára mind egyéni, mind pedig csoportos helyzetben egy olyan elfogadó és biztonságos légkört alakítsak ki, melyben meg tudnak nyílni úgy, ahogy nekik komfortos így ezáltal, valamint énerőik által fejlődni tudjanak. Ehhez főként a személyközpontú és a pozitív pszichológia alapelveit és elemeit használom fel. Mindezek, valamint a relaxációs módszerek, a művészetterápiás elemek és az egészségfejlesztés számomra a testi-lelki és szellemi szinten való folyamatos tanulást és fejlődést jelentik, amik az én életemnek is fontos részét képezik. Ennek érdekében nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy folyamatosan új módszerek elsajátításával bővítsem a tárházam.
Kamasz és felnőtt klienseimet pszichológiai tanácsadás keretein belül holisztikus szemléletemmel segítem a fejlődésben és a kiteljesedésben a következő témákban: általános pszichoedukáció és egészségfejlesztés, énerők és erősségek feltérképezése, életvezetési tanácsadás, stresszkezelés, önismeret, önbizalom fejlesztése, párkapcsolati problémák kezelése, kommunikációs készségfejlesztés, pályaorientációs tanácsadás, LMBTQI+ kérdések, táplálkozáspszichológiai tanácsadás (IBS, BED, idegrendszeri szabályozás helyreállítása). Emellett gyász-és veszteségfeldolgozással is foglalkozom. Relaxációs módszerként többek között az autogén tréninget, a progresszív izomrelaxációt, valamint a mindfulnesst tanítom.
Pszichológiai tanácsadásra magyar és angol nyelven van lehetőség, személyesen vagy adott esetben online/telefonon.
Szakmai tapasztalat
- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2022 óta – Pszichológus
- Benyovszky Orvosi Központ 2022 óta – Pszichológus
- Safespace. 2022 – Pszichológus, Autogén tréning és relaxációs gyakorlatvezető, Csoportvezető, Művészetterápiás csoportvezető
- Sulinyugi, ELTE IK Diáktanácsadó 2021-2022 – Pszichológus gyakornok
- Csendtörő Alapítvány, Helperek (Pszichológus divízió), SzexEd, Sulinyugi 2019-2023 – Önkéntes pszichológus
Tanulmányok
- VIKOTE Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület 2022-2024
Képzésben lévő sématerápiás konzultáns
- Gyászfeldolgozás Módszer® Magyarország 2023
Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista
- Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2021-2022
Autogén tréning képzés – Autogén tréning-és relaxációs vezető
- Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020-2022
Pszichológia MA – Tanácsadás-és Iskolapszichológia
- Károli Gáspár Református Egyetem 2017-2020
Pszichológia BA – Viselkedéselemző
Pozitív pszichológia
Holisztikus pszichológiai tanácsadás
Autogén tréning
Az Autogén Tréning (AT) az egyik legnépszerűbb tudományosan megalapozott relaxációs módszer, amelynek a testre gyakorolt hatása (pl. az izomtónusok lazulása, melegedése) klinikailag is igazolható. Az AT-hez önismereti munka is tartozik, hiszen a gyakorlás során átélt testélmények mély pszichológiai összefüggések hordozói. Így a 12-15 héten keresztül tartó munka során a résztvevők megtanulhatják a különböző testrészekhez kapcsolódó formulákat és önismereti kérdések, asszociációk és szimbólumok segítségével fejleszthetik önmagukkal való kapcsolatukat. Alapja a passzív koncentráció, melyet a gyakorló személy önszuggesztióval ér el és gyakorlás közben módosult tudatállapot érhető el.
Jótékony hatásai között szerepel: alvásminőség javulása, vérnyomás csökkenése, stressz-szint és izomfeszültség csökkenése, magasabb fájdalomtűrés, segíti a koncentrációképesség növelését, segíti az immunrendszer normális működését, valamint kiválóan alkalmazható pszichovegetatív tünetek, pl. szorongásos és pánikbetegségek esetén, vagy szimplán prevenciós és egészségvédő célból is.
A módszer gyakorolható egyénileg és csoportosan is, önálló terápiás módszerként és kiegészítő kezelésként egyaránt.
Művészetterápia
A művészetterápia a terápia olyan formája, amely a művészetet az önkifejezés és a kommunikáció eszközeként használja. A folyamat során különböző anyagokat, eszközöket és technikákat használunk, mint például rajzolást, festést és szobrászatot. Célja hogy segítsen a résztvevőknek felfedezni és kifejezni érzelmeiket, gondolataikat és tapasztalataikat kreatív és nonverbális módon. A művészetterápia a pszichológiai, érzelmi és viselkedési problémák széles körének kezelésére használható, mint például szorongás, depresszió, trauma és stressz, önismeret. A terápiás folyamat része az alkotás biztonságos és támogató környezetben, ahol a terapeuta segíthet az egyénnek értelmezni és megérteni a műalkotását és az általa megjelenített érzelmeket és tapasztalatokat. Ezen a folyamaton keresztül a művészetterápia segíthet az egyéneknek betekintést nyerni belső világukba, megküzdési készségeiket fejleszteni, és javítani általános jóllétüket. A művészetterápia mind egyéni, mind pedig csoportos helyzetben alkalmazható.
Módszerek
Szolgáltatások
Egyéni ülés: 16.000 Ft/50 perc
Komplex tanácsadás, munkahelyi egészségfejlesztés, csapatépítő foglalkozások: Érdeklődés e-mailben
Egyéni pszichológiai tanácsadás (személyes, online)
Autogén tréning, relaxáció
Alváspszichológiai tanácsadás
Komplex egészségpszichológiai tanácsadás dietetikussal és személyi edzővel
Munkahelyi egészségfejlesztés
Csapatépítő foglalkozások
A komplex szolgáltatások további szakemberei
Csaba Enikő
Pszichológus, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, OH Instruktor, képzésben lévő CBT konzultáns, képzésben lévő művészetterapeuta
Erdei Dorottya
Pszichológus (Munka- és szervezetfejlesztés MA) Amiben tudok segíteni: TÉR (teljesítményértékelési rendszer) kidolgozás, AC (assessment center) kidolgozás, toborzás-kiválasztás, munkahelyi kiégéssel, jóléttel kapcsolatos tréning és edukáció, 360 fokos értékelés
Lukács Renáta
dietetikus, csoportos fitness instruktor, gerinctréner
Molnár Dávid
balettművész, személyi edző, táplálkozási tanácsadó
Lépjünk kapcsolatba!
1097, Budapest, Vaskapu u. 1b
Bejelentkezés a Vaskapu utcában lévő tanácsadásra e-mailen: healthspace.budapest@gmail.com
A Benyovszky Orvosi Központba pedig a klinika honlapján.